...keze már belelóg a nyárba
az újult erőt várva
szíve még a helyén
kalapja a fején
játékos járása
meglepetést sejtet
szerelmes szívébe
csak egy kardot rejtett
fonalát húzná,
hogy visszataláljon
a készülő nyárba,
és ismét újjá váljon
szapora szíve
lassan így megállhat
de halott szívvel mondd
az ember
mit találhat?
homokos partokat
messze keleten
sziklás vidéken
nem nő a szerelem
fából ácsolt széke
elég roskatag
s jövőjét fürkészve
szíve megszakad
marcangolja magát
és tépkedi haját
nem hallja szavát
csak rugdossa falát
ma már úgy tűnik,
semmit nem hisz el
koponyája alatt
szétloccsant
agyvelőt visel
falakon átnyúló kezek
akár az istenek
karjukba vájd belé
száraz körmödet
ha ez kell, hát tedd ezt
a harag most itt jön ki
a kar végén
a fal mögött
úgyis áll valaki
kinek karja
már cafatokban lóg
de ha egyszer
csak ő érti a szót
csak neki nem fáj,
ha ember sír
mert ő már nem ember
s így mindent kibír
tedd a kezébe
fásult dühödet
akaszd nyakába
saját köteled
állj a vállára,
hogy végre láthasd
csak egyet kell lépned
hogy újra vágtass...
