Napok lapjai

 

vaskos könyvek nehéz ólombetűi kavarognak bennem
új szavakat építenek új alapokra
megpaskolgatom a poros emlékezetet, nézem, ahogy a fény hátára ülnek kósza képzetek
elfújom a száz éves illatot, s az magával szippantja valami fekete térbe az idejétmúlt gondolatmintákat

engem is lapoz valaki
olvas a gondolataimban
főszereplő vagyok egy még ki nem talált romantikus történetben, egy családi drámában, keserédes komédiában
nem is tudom, milyen tökéletesen játszom a szerepem
nem is tudom, mennyire szeretem

eltűnnek olykor a magányos percek, …hát persze, tovább lapozott
és ahogy ujjai végigsimították lapockámat, összeborzongtam, csak azt nem tudtam, mitől

szívemen ott az ujjlenyomata
egyedi és megismételhetetlen

belopta magát a történetbe, míg aludtam
álmokban utazott, majd valósággá lett a lelkem
székem előtt pihen, átkulcsolja lábam
haját simítom
nem mondok már semmit, minden szavamat ismeri
úgy sírunk, mint a gyermekek

magunkra húzzuk a fedelet
csak felröppenő szikrák maradnak utánunk

Csillaghullás

 Porcelán bögrébe kapaszkodom,

                  hideg kakaómmal csendben ballagok.

                      Egy percet engedek rád gondolni csak

Fáradt az én egem.

                                   És hullanak róla kósza csillagok

                                      Meztelen éjszaka elárulja titkát,

                                                                                        hogy szomorúbb bohócot

                             még soha nem látott,

                                                                                          S csillagbecsület- szóra ígérte,

                                                                                               fázós lelkemnek

                                                                                                 küld majd egy kabátot. 

szivárvány

  lehetne a szivárvány

  egy járvány

  a járdán

  aki rálépne 

  elkapná a színeket

  s a színek kifestenének

  szürke éveket

  angyalok lennének

  a konyhások a menzán

  és mindenki csak nevetne       

  a szivárvány-influenzán:) 

rétegek

Úgy menni az úton,

hogy lassan semmid sincs,

csak levált rétegek

bolyhos pitypangokon

s olcsó idézetek,

olcsó tollakból merített

kopott életképzetek,

mások életéből vett

kirakat-gyöngyszemek,

épp csak levetett,

bőrszagú jelmezek.

S majd úgy menni az úton,

hogy már ezek sincsenek,

akkor segítsetek

útszéli istenek.

Emberből szőttek

egy vékony hálón csobbanni hirtelen

életveszélyes

higgy nekem

feldobni a  magasba  elméleteket

aláállni, felfogni a permetet

szelektálni szemetet

felnőtt igyekezet

csak emberből szőttek még

hajam szála görbül

ahogy csurran a lét

csak csontom van

szögletes kemény

és az ütközet a hússal

szinte esemény