Kedves gyerekek, felnőttek, kicsik és nagyok, szelfikbe betolakodó szőr- toll és pikkelyállatok,

és minden létforma, amit véletlenül kihagytam, de valamilyen furcsa megfontolásból olvassa e sorokat!

Jó ideje gondolkodom, hogy felfrissítem a régi, rajzos blogomat, de mivel abba sehogy se sikerült új életet pumpálni, így maradt egy alternatív  megoldás, jöjjön valami más, ami ugyan volt már ezer éve, de mivel se nem vicces, se nem érdekes, nem igazán mutogattam senkinek, de most mégis... megosztom veletek egy régi verses- gondolatos naplómat.

Természetesen egy vadiúj bejegyzéssel, aminek végre értelme is van.:)

Mostanság borzasztóan nem megy az írás, de ez nem csoda, mert amikor a nő anyává válik, hirtelen mintha kisöpörnék belőle az addigi életét, és beleraknának egy másikat, egy teljesen újat, használati utasítások nélkül. Szóval épp van mire gondolni, csak az sohasem az írás, vagy új poénok kitalálása. Versekről, mesékről már ne is álmodozzunk. Maximum olyanokról, amiket mások írtak meg, helyettünk természetesen. 

Aztán az is eszembe jutott, hogy nem is kell nekem írnom, ha ennyire nem akaródzik ez újra előjönni.

De később meg azon filóztam, hogy lehet, csak egy kis segítséget kellene kérnem, már ami az írást illeti.

És akkor ugrott be, hogy ismerek én egy nagyon jó írónőt, akitől megkérdezhetek pár dolgot az írással kapcsolatban. Ismerjük egymást legalább öt éve, de ez hogy nem jutott eddig eszembe????

Pedig már van pár közös könyv mögöttünk, csupa rókaság. Hát persze, hogy Kiss Judit Ágnesről beszélek!:)

Nosza, írtam is neki, és ő szerencsére készséggel válaszolt minden kérdésemre.

Szóval végül lett egy ilyen kis interjú kettőnk között, de azt hiszem, érdemes nektek is elolvasni, mert Judit  nagyon jókat mond ám! 

Hogyan lesz valakiből író?

Hogy élvezi a betűt, a szöveget, a nyelvvel való foglalkozást. Önmagában a magvas gondolatok még nem

tesznek valakit íróvá. A megfogalmazás szándéka és képessége sokkal inkább.

Mi kell hozzá szerinted?

A szokásos minimális tehetség és maximális szorgalom. Ma már azt mondom (a kreatívírás-óráimon is),

nem az számít, mit ír le valaki elsőre, hanem hogyan képes javítani, dolgozni rajta.

Aztán később hogyan lesz valakiből sikeres író?

Szerintem leginkább véletlenül. Egy könyvkiadásban dolgozó ismerősöm szerint: az olvasót meg kell

csinálni. Én még nem jöttem rá, hogyan.

Mi számít szerinted sikernek?

Siker lehet az ismertség, népszerűség, az eladott példányszám. Csak az “egyél lószart, több milliárd légy

nem tévedhet” is igaz. Siker lehet a szakmai elismerés, a díjak és ösztöndíjak, bár erre meg az a mondás

igaz, hogy a díjakat adják, nem pedig kapják. Illetve föntről ledobják, hol értelmeset talál el, hol hülyét.

Siker lehet az olvasói visszajelzés is – én leginkább erről tudok beszámolni, hogy valaki egy-egy írásomat

egész életére meghatározónak tartotta.

Lehet- e fotelből írni, vagy ki kell menni helyszínre, világot látni?

Van, akit egy élmény tesz íróvá (pl Jászberényi Sándort szerintem az arab világgal való találkozása tette

azzá), van, aki a saját életében, fejében vájkál. Szerintem bármelyik működhet, csak az nem, ha valaki

saját magával nem őszinte, és úgy akar írni.

Mennyire érdekes vagy épp unalmas számodra a kutatómunka egy könyv esetében?

Általában nem szeretek kutatni, ezért nem végeztem doktori iskolát sem. A Bűbájoskönyvet megelőzte

vagy húsz évnyi olvasgatás a magyar folklórról, igazából csak felhasználtam az ismereteimet. A Kórház

az osztályteremben című, az 56-os forradalom idején játszódó ifjúsági regényemhez rengeteget kutattam,

lehet, hogy abba is hagytam volna, ha nem ígérem meg a kiadónak, hogy megcsinálom. Viszont rengeteg

érdekes forrást találtam, szóval megérte.

Volt, hogy megakadtál valahol?

Állandóan megakadok!

Olyankor mi segített?

Ha tudok egyedül lenni, sétálni, ha el tudok menni Bakonybélbe, ha nincsenek sürgős teendőim, akkor

megpróbálok belelátni a világba, amit megteremtettem, csak arra figyelni. Néha sikerül.

Hogyan készül egy könyved?

Attól függ, vers vagy próza. A vers séta közben, általában egy-egy versmondatból. Aztán a versek

kiadnak valami rajzot, és amikor látom, merre szeretne menni a kötet, akkor tudatosan én is abba az

irányba viszem. A próza esetében témaötlet születik először, de ott is nagyon fontos, hogy maguk a

mondatok megszületessenek. A Halál milongát táncol péládul egy álomból született, de három évig nem

mertem az álmomban látott képeket, történetet mondatokra lefordítani.

Feltétlenül kell-e egy írónak politizálnia?

Dehogy! Amíg a politika nem folyik bele a magánéletbe, az írói életbe, addig dehogy. Én se akarok, de ha

az embernek a lábára lépnek, önkéntelenül felkiált.

Melyik a nehezebb? Megmondani a véleményed, és ha kell, kiállni mindenki elé, akár mindenki ellen,

vagy csendben lenyelni dolgokat, amik zavarnak?

Egyik nehezebb, mint a másik. Vagy inkább hol az egyik, hol a másik nehezebb. Általában akkor

mondom el a véleményemet, ha nem bírom magamban tartani, és akkor hallgatok, ha nem tudok hogy

reagálni.

Meg lehet-e ma írni szabadon, amit gondolsz, vagy vissza kell fognod magad?

Én megírom, amit gondolok, aztán előfordul, hogy nem közlik. Az öncenzúráig nem akarok eljutni.

Húzza ki más, ha akarja!

Mennyire engedsz a cenzúrának?

Az adott helyzettől függ. Volt olyan, hogy valaki arra hivatkozott, ő kerül kínos helyzetbe, vagy akár

veszítheti el az állását, ha kötöm az ebet a karóhoz. Ez a legnehezebb. Hogy melyik irányba visz a

lelkiismeretem. A szeretet erősebb az igazságnál. Ilyenkor eddig engedtem. Ha visszadobják egy

versemet a tartalma miatt, küldök mást, az inkriminált szövegnek megpróbálok másutt fórumot találni.

És ha úgy adódik, mennyire tudod elengedni a kihúzott mondatokat?

Ha esztétikai kifogás merül fel egy szöveg ellen, akkor könnyebben engedek. Ha politikai, akkor azt

akarom, hogy a szöveg jó legyen, annyira erős, hogy a minősége okán ne lehessen belekötni. Hogy akkor

legyen nyilvánvaló, hogy a mondanivalóval van a gond.

Harcoltál már szövegért, hogy mégis bent maradjon a könyvben?

Nem jellemző. A kihúzott mondatok kevésbé hiányoznak, mintha valaki bele akar csempészni a

sajátjából. Rosszabbul viselem a szerkesztői megoldásokat, mint a sima húzást.

Mennyire nyitottak a kiadók az újra? Esetleg valami teljesen formabontó gondolatra?

A kiadók a piacra nyitottak. Ezért van kevesebb esélyem verssel, mint prózával. Egyébként elég

konzervatív ízlésű szerző vagyok, nem szoktam a kiadóimat ilyen helyzet elé állítani.

Mitől jó egy könyv szerinted?

Olvasóként attól, hogy az elején beszív, és nem tudok tőle szabadulni. Hogy ezt hogy lehet elérni, nem

tudom. Azt hiszem, egy prózánál elsődleges, hogy milyen narrációt teremt a szerző. Nagyon számít a

nyelv – legalábbis nekem.

És egy gyerekkönyv?

Egyfelől ugyanettől, másrészt a szerethető karakterektől. És a hitelességtől természetesen.

Kiknek nehezebb írni? Gyerekeknek vagy felnőtteknek?

Egyforma. A gyerekek kevésbé kritikusak, őket mélyebben érintheti egy szöveg, ezért legalább olyan

odafigyeléssel kell írni nekik. Vigyázni kell rájuk.

Volt, hogy unalmasnak találtál egy (vagy több) könyvet, amit mindenki istenített?

Ez sajnos elég jellemző. És nem tudom, hogy a király meztelen, vagy a hiba az én készülékemben van.

Elég sznob vagyok ahhoz, hogy az ilyen élményeimet rendszerint elhallgassam. De mondok példát,

természetesen nem magyar szerzőt, mert óvatos vagyok: mit esznek Murakami Harukin? A hideg lel tőle.

Azt mondják, az ember élete első könyvét saját magáról írja.

Van, aki az összeset. :)

De mi van a sokadik könyvvel? Oda is becsempészed magad vagy a hétköznapjaidat?

Szerintem ez óhatatlan. “Bováryné én vagyok”. Meg egy kicsit az összes szereplő. És teljesen egyik sem.

És ez a bújócska az egyik legjobb az írásban. Mert sosem csak én vagyok benne, hanem figyelem a

körülöttem lévőket.

Szoktál kimenni emberek közé, csak úgy “dialógvadászatra”?

Nincs nekem arra időm! Írok! :D De épp elég karakter, dialógus, életút jön szembe így is, ami beleivódik

egy-egy történetbe.

Szerinted lehet ma még újat írni, vagy már mindent megírtak előttünk?

Már Salamon király megírta évezredekkel ezelőtt, hogy “nincs új a nap alatt”. Szóval egyrészt nem lehet

újat írni, másrészt fókuszba kerülnek új problémák, erre a társadalomra reflektáló témák, változik a nyelv

és a hang – ez utóbbi annyira, hogy kifejezetten nehezen olvasok bármi mást kortárs (magyar)

szépirodalmon kívül.

Meg lehet ma élni csakis irodalomból?

Vannak, akiknek sikerül. Mivel sokkal több a gyerekolvasó, mint a felnőtt, gyerekirodalmból inkább. A

felnőtt lakosság 13%-a olvas rendszeresen. A gyerek azért az óvodában, az iskolában hall mesét.

Mi az a kérdés, amit sosem tettek fel az interjúk során, pedig nagyon szerettél volna válaszolni rá?

Elmondom én, amit akarok, kérdezni se kell! :D

Volt olyan kérdés, amit mindig feltettek, de már marhára untad? :)

Hát eleinte az, hogy miért indultam ilyen későn. Mára megszokták.