Ő húst és bőrt rakott rá.
Ketten rajzoltunk egyet,
Másra nem is tellett.
Aztán fogott egy radírt, és kitörölt.
Vonalból pont lettem.
Ő pedig a sorstól
Egyre halványuló, s egyre távolodó pontokat örökölt.
Így jártunk mi ketten,
Előbb együtt az úton, aztán már út se volt.
De tiszta lapunkon végre ficánkolhattunk
kényszeredetten, majd önfeledten.
Problémák mindig lesznek.
Gondok, őssejtből születő karmikus ráncok.
Minden papír máshogy szívja a festéket,
Minden tollunk másképp karistol,
Minden felületen máshogy vésünk sáncot.
Kemény fedélen megcsúszik a tollhegy,
Puha rostba csendben szivárog,
s belelaszik a tinta.
Foltos frottázsok barázdáin át látunk,
A görcsös papíron szakadozik a minta,
De a feszített vásznunkon
Lustán szárad végül
Egy kifejlett, társas palacsinta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése