Az Úr és én

-Itt állok előtted pőrén, Uram...már levetkőztem mindenem.

Tucatnyi érzést a kezedbe raktam, s ki láthatná át jobban megrekedt életem?

-Látom, látom, lányom, hogy porig vetkőzted önmagad, s a sárban húzod lelked vásznaját..de mivégre?, hisz élted adtam, rád ruhát szabattam, s ebadta módon mégis feladtad a leckét, most mondd, mit tehetnék veled?

-Nem is tudom, végtére is felettem TE rendelkezel,  tanítást várok, tanácsot? Bármit, mi világossá tesz sötét időimben.

...Hát milyen isten az, ki beteget nem kezel, csak ad valami morzsát, megérzést, de mit kezdjek vele?

Tényszerű dolgod nincs, csak ilyen cseppfolyós, mint az emlékezet?

-Van, lányom, hogyne lenne, de a te kezedben szétfolyik az acél is, süsd meg, hát mit művelsz te a teremtéssel, két kézzel szórod uradnak javait?

-Való igaz uram, hogy ez a kéz mindent felemészt, ez az agy meg poklot dagaszt, melyből kenyeret süt magának egy elhaló napon, s magányosan fogyasztja a sütnivalóját, s ha elfogy, gyárt magának újat.

-Ez a szabad akarat. Te akartad, te kavartad, a tésztádat is te formáltad.

Megenni is jobb, ha magad eszed, mérgező lett, s romlott  a kenyered.

-Jó, de ha sokáig kint hagyom a napon, az akarat is megromlik szabadon.

-Megromolhat hitvány szívekben a vágy a másra, de azok ne jöjjenek hozzám tanácsra.

-Á, szóval úgy gondolod, hitvány testem hitvány szív lakja, s hitvány gondolatoknak én lennék az anyja?

-Nem én mondtam, s a hitvány is szerte ágazik, rétegződik, nem körbefogható.

Hitvány, mit annak gondolsz, s alázzák azt, ki alázható.

-Aláznak-e engem, mondd uram, csak hogy tisztában is legyek a most-tal.

-Ha úgy érzed, tisztába kell jönnöd, akkor most koszos vagy.

-Ez meg milyen válasz, mit érhetek vele?

-Elérni engem értél, s a válaszom a felelet.

-Egyre nagyobb rébuszokban beszélsz, már nem látom a választ.

-Mert egyre halkabban mondom, és takarom a számat.

-De Uram, most akarsz-e rajtam segíteni?

-Akarok lányom, de már nem tudok miből meríteni.

-De a te tarsolyod nem olyan, hogy folyton megtelik?

-Megtelik annak, ki a tarsolyt cipeli.

-Cipehetném én is egy kicsit helyetted?

-Istent játszanál, mikor az embert sem szeretted?

-Akkor hát csak egy kérdést, és már itt sem vagyok.

-Parancsolj velem, legfeljebb  nem válaszolok.

-Az emberek folyton azt kérdezik egymástól, hiszel-e istenben?

 De ezek után nem tudom, isten hisz-e az emberben?...

-Isten hiszi, hogy annak születtek, akkor és pont oda, ahová kellettek.

Minden célban benne van az út is, minden útban a megtett lépések, 

minden kérdésben benne van  válasz, és minden válaszban további kérdések.

Csak amíg a választ magadban keresed, és magadban nem találsz, csak üres helyeket, addig kifelé sem érdemes nézned, ilyen egyszerű s bonyolult  a képlet.

Most pedig menj, és aludj egy keveset, álmodj kedveset, s írj szellemeset.

A te dolgod a szellem, ezt kell őrizned, de ha meghal, a szellem halottként kísérthet.