Ezer arca van egy percnek,
az elmerengő szerelemnek,
a halványuló vidám szónak,
(már távolban ringó, ezüstös csónak)
beleszáradt könny a bőrbe,
s most le kéne mosni talán,
visszahúzni a csónakot,
s nem gyalogolni
a halál falánk falán.
De úgy tűnik, a boldogság már
átjutott a túlsó partra,
s habár a vizet
lélekben felkavarta,
hogy már nem vagy velem,
egyéb zavar nem keletkezett,
s míg én innen bágyadtan integetek,
a túloldalon máglyát raknak, énekelnek,
s ahogy elnézem, az idő ott
egy szivárványba feledkezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése