Napok lapjai

 

vaskos könyvek nehéz ólombetűi kavarognak bennem
új szavakat építenek új alapokra
megpaskolgatom a poros emlékezetet, nézem, ahogy a fény hátára ülnek kósza képzetek
elfújom a száz éves illatot, s az magával szippantja valami fekete térbe az idejétmúlt gondolatmintákat

engem is lapoz valaki
olvas a gondolataimban
főszereplő vagyok egy még ki nem talált romantikus történetben, egy családi drámában, keserédes komédiában
nem is tudom, milyen tökéletesen játszom a szerepem
nem is tudom, mennyire szeretem

eltűnnek olykor a magányos percek, …hát persze, tovább lapozott
és ahogy ujjai végigsimították lapockámat, összeborzongtam, csak azt nem tudtam, mitől

szívemen ott az ujjlenyomata
egyedi és megismételhetetlen

belopta magát a történetbe, míg aludtam
álmokban utazott, majd valósággá lett a lelkem
székem előtt pihen, átkulcsolja lábam
haját simítom
nem mondok már semmit, minden szavamat ismeri
úgy sírunk, mint a gyermekek

magunkra húzzuk a fedelet
csak felröppenő szikrák maradnak utánunk